Steve Ballmer elbúcsúzott

Steve Ballmer augusztusban jelentette be, hogy 12 hónapon belül – amint megtalálják az utódját –

távozni fog a vezérigazgatói székből, hogy egy olyan személy vehesse át a Microsoft irányítását, aki képes levezényelni a vállalat júliusban ismertetett stratégiai átalakulását. Bár Ballmer még mindig ellátja a vezérigazgatói teendőket, az igazgatótanács már javában keresi az utódját, akinek személyéről eddig csak találgatások vannak. Sokan a Ford jelenlegi vezérét, Alan Mulallyt és a Nokia üzlettel „visszavásárolt” Stephen Elopot tartják a legesélyesebbnek, de a Microsoft hivatalosan eddig még semmilyen információt nem közölt a lehetséges jelöltek listájáról.

A rendezvényen jelen lévők beszámolója szerint Ballmer a tőle megszokott felfokozott hangulatú és érzelmes beszé

ddel mondott búcsút a helyszínen tartózkodó több mint 13 ezer Microsoft alkalmazottnak, továbbá annak a 25 ezernek, akik élő webes közvetítés segítségével nézték az eseményt.

Ballmer szerint még „hihetetlen lehetőség” van a Microsoft előtt, és a vállalat egyike azon keveseknek, melyeknek lehetősége van formálni a jövőt. „Sokáig nagyszerű vállalat voltunk, és még sokáig azok leszünk.” – mondta Ballmer, aki a dolgozók szerint a beszéd alatt többször is a könnyeivel küszködött. Beszélt a Microsoft riválisairól is, az Apple-t divatosnak, az Amazont olcsónak, a Google-t mindentudónak nevezve, és szerinte a Microsoft az egyetlen, ami arról szól, hogy lehet „többet c

sinálni”.

A távozó vezérigazgató mindig is nagy hangsúlyt fektetett az előadásai során használt zene kiválasztására, a búcsúbeszédét a Can’t Hold Us című számra kezdte el, míg a végén a Wanna Be Startin’ Somethin’ szólt Michael Jacksontól, zárásként pedig a Dirty Dancing híres betétdala, aTime of My Life szólt.

 

forrás: itcafe.hu